Az egykori Baranya vármegye nevének eredetét sokan Baranya – „a bor anyja” kifejezésre vezették vissza. Ami tény, hogy ezen a területen a Vitis szőlőnemzetség néhány faja már évmilliókkal ezelőtt is megtalálható volt.
A Baranyában feltárt kelta sírokból előkerült szőlőmagok és más tárgyi emlékek alapján már ők is ismerték a szőlőművelést.
A Római birodalom idején Pannonia Valeria tartomány székhelye Sopianae volt, a mai Pécs. A Pécsi borvidék gazdag hagyományait igazolja a Pécsett talált és az UNESCO világörökségi listájára is felkerült római kori ókeresztény síremlék együttes korsós sírkamrája, amelynek falában fülkét alakítottak ki egy kancsónak, amelyet festett szőlőindák vesznek körül.
A római uralom után hunok, keleti gótok, longobárdok, avarok majd frankok követték egymást, de a szőlő- és borkultúra ekkor sem tűnt el. Később az ide települt szláv törzseknek volt nagy szerepe a szőlőtermesztés és bortermelés fennmaradásában.
A honfoglaló magyarok is ismerték a szőlőt és a bort, pl. a vérszerződés során a felek vérét borba keverten, ünnepélyes boráldás keretében itták meg. A mai Pécs területe Árpád vezér téli szálláshelye volt és leletek igazolják, hogy már a 9. században ismét rendszeres szőlőművelés zajlott itt.
Hosszúhetény szomszédságában 998-ban alapították a Pécsváradi bencés apátságot, amihez Hosszúheténnyel együtt még másik negyven falut rendelt a király 1015-ben az apátság szolgálatára. A negyvenegy falu 1116 fős háznépe között összesen 110 vinitoribus vagyis szőlőműves volt és 6 kádár.
A környéken helység- és helynevek bizonyítják a 12. században francia ajkú vallon telepesek letelepedését, akik a helyi magyar-szláv lakosságnál fejlettebb borászati, mezőgazdasági kultúrát honosítottak meg a Mecsekalján. A 11. századtól a Mecsek vidéke hagyományos paraszti borvidéknek számított, ahol az egyházi uradalmakon kívül egyes világi birtokokon is termesztettek szőlőt. Mátyás király idejéig ezek a szőlők kizárólag fehér szőlők voltak, mert csak ekkor vásároltatott Hunyadi Mátyás Franciaországból vörös szőlő vesszőket, valamint ez idő tájt hozták magukkal vörös szőlő vesszőkkel együtt a törökök elől északabbra húzódó „rácok”, szlávok a vörösbor készítés tudományát. A 15. századra Magyarország Európa legnagyobb mennyiséget előállító és minőségben is kiemelkedő bortermelő országa lett. Mivel a bor kitűnő adóbevételi forrás is volt, a török fennhatóság alatt is megmaradt a szőlőgazdálkodás.
Az 1687-es nagyharsányi csatával véget ért a török korszak, és az új betelepülő délszláv, német népcsoportok új, modern szőlőművelési és bortermelési technológiákat honosítottak meg.
Ebben az időben érkeztek ide a Schunk család frank ősei is. Ugyanis a német nyelvű népcsoportok között voltak frankok, svábok, bajorok, stájerek és osztrákok is, de ma helytelenül az összes magyar németséget sváboknak hívják, pedig csak egy részük sváb. A német szőlőművesek a szőlőt – ellentétben a magyarokkal és horvátokkal – karóra vagy lugasra futtatták fel.
A Pécs-Mecsekaljai szőlészet, borászat jelentőségét mutatja, hogy az 1694-ben I. Lipót császár által Baranya vármegyének adományozott címeres pecséten (ami nagyrészt megegyezik a mai megyei címerrel) központi helyen ábrázolnak egy óriási szőlőfürtöt, amit két ember visz a vállán lévő bottal.
A szőlőfürt motívum a mai napig megtalálható Hosszúhetény címerében, de Baranya megye több településének a címerében is.
A Pécsi borvidék 1895-re olyan rangot ért el, hogy a pécsi vasútállomáson keresztül 215000 hl bor hagyta el a várost, miközben Magyarország egész éves bortermelése nem haladta meg az egymillió hl-t!
A 20. század történelmi viharai kihatottak a Pécsi borvidék borászatára is. Az itteni borászoknak és borászatoknak pozitív változást jelentett az 1949-ben létrehozott Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet megalapítása.
Az időközben magas rangot kivívott Villányi borvidék mellett a hagyományokra és a modern szőlőtermesztési és borászati technológiákra és a kiváló természeti adottságokra alapozva nagyon ígéretes a Pécsi borvidék és vele együtt Hosszúhetény szőlészeti, borászati jövője is!